Hírek
Hírek : Olyan érzés volt, mintha búcsút vettünk volna Greg Olsen-től

Olyan érzés volt, mintha búcsút vettünk volna Greg Olsen-től

Forrás: panthers.com  2019.12.30. 19:10


Nem volt „hivatalos” búcsú, de haver, biztosan úgy érezted.

"Nem akartam, hogy később visszasírjam ezt. Nem akartam kihagyni ezt a lehetőséget. Soha nem kapod vissza ezt a lehetőséget." mondta a tight end Greg Olsen tucatnyi újságíró gyűrűjében, akik minden egyes centimétert elfoglaltak az öltözőszekrénye körül.

Az érzelmek már akkor a felszínre törtek, mielőtt a New Orleans elleni meccs elkezdődött és Olsen a bemelegítés közben átölelte a (nagy) családját.

Aztán, amikor a vereség utolsó percei lepörögtek, még több érzelem volt az oldalvonal mellett, amikor a csapattársak sorban álltak azért, hogy átöleljék a szeretett tight end-et, akiknek két elkapása volt 12 yardért, mielőtt a második félidőben leült a padra. Az utolsó, aki az ölelést várta, a tight end edző Pete Hoener volt. Ők ketten azóta dolgoztak együtt, mióta Olsen 2011-ben Chicagóból egy trade után megérkezett Carolina-ba.

"Kilenc évvel ezelőtt jöttem ide és a karrierem kissé megváltozott. Én voltam a furcsa ember Chicagóban. Ez a csapat esélyt adott nekem. Pete azóta az edzőm volt, hogy idejöttem. Hihetetlen nagy hatással volt a fejlődésemre. Hitt bennem és lehetőséget adott nekem, amikor azon gondolkodtam, hogy én leszek-e a következő fickó, aki kiugró teljesítményre képes vagy csak egy újabb első körös bust leszek." mondta Olsen.

Nos, Olsen messze volt az első körös bust-tól.

Elit tight end és igazi vezető lett a Carolina öltözőjében.

Olsen-nek két elkapása és 12 yardja volt a Saints ellen és ha ez volt az utolsó meccse, akkor így áll a tight end-ek között:

5. 8444 elkapott yarddal
5. 718 elkapással
8. 59 elkapott TD-vel

"Nem mindig voltam a legjobb játékos. Nem mindig voltam a legerősebb, a leggyorsabb fickó. De nagyon büszke voltam arra, ahogyan játszottam." mondta Olsen.

Úgy tűnik, hogy búcsút mond a meccsnapoknak, de Olsen még nem tett egyértelmű nyilatkozatot a jövőjéről, elismerve, hogy milyen nehéz ezt megjósolni (a 34 éves Olsen-nek még egy éve van hátra a szerződéséből).

Tehát a jövő még nem tisztázott, de továbbra is szeretettel tekint vissza annak ellenére, hogy az elmúlt néhány hónap kihívásokkal teli volt, amikor a Panthers egy nyolc meccses vereségsorozattal fejezte be a szezont.

"Nem lehetek elég hálás az elmúlt kilenc évért, amit itt töltöttem. Ez egy nagyszerű hely a játékhoz. Nagyon büszke vagyok az elért dolgokra, büszke vagyok arra, hogy milyen messzire tudtuk eljuttatni ezt a csapatot." mondta Olsen. "Nagyon sok nagyszerű ember van itt. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt kilenc évben a részese lehettem ennek."

Olsen két barátja is szánt időt arra a meccs után, hogy beszéljenek arról, mit is jelent Olsen ennek a csapatnak és nekik. Az alábbiakban a linebacker Luke Kuechly és a running back Christian McCaffrey nyilatkozatait olvashatjátok:

Kuechly Olsen-ről: "Most még nyilvánvalóan nem tudjuk, mi fog történni, de amit Greg jelent ennek a csapatnak, ennek a szervezetnek, a városnak, azt soha nem lehet igazán kifejezni. Amit ennek a városnak jelent, amit elért a kórházzal, amit ő és a felesége, Kara elértek az alapítvánnyal és amennyit támogatták a közösséget és amit elértek ezzel a szervezettel, az fantasztikus."

"Következetes és 13 éven át következetesnek lenni nagyon nehéz, ő erre a példa. Amikor van egy srác, aki bejön és olyan sokáig példát mutat, mint ahogy ő tette - amikor ebben az öltözőben sétálsz, megpróbálsz olyan srácokat keresni, akikre felnézhetsz és amikor először itt jártam, Greg határozottan az egyik ilyen srác volt. Nem mindig vagyok a legjobb annak megfogalmazásában, hogy mit jelentenek az egyes emberek számomra és hogy hogyan hatnak rám, de ő különleges ember, és ebben a ligában nem sok olyan srác van, mint Greg."

McCaffrey Olsen-ről: "Nem helyettesíthetsz egy olyan srácot, mint Greg Olsen. Kalil és Olsen küldtek nekem egy selfie-t, amikor draftoltak, én akkoriban nem ismertem őket, de küldtek egy selfie-t. Csak egy nagy szöveg volt, amely azt mondta, mennyire boldogok. Ilyen dolgokra tekintek vissza és az első naptól kezdve rengeteg vicc született arról, hogy Greg az apám lehetne ... Nyilvánvalóan nagyon sok ember befolyásolt engem és ő a legjobb. Nem tudok elég dicsérő szót mondani róla, hogy valóban elmondjam azt, mekkora hatást gyakorolt ​​erre a csapatra. A közösségre gyakorolt ​​hatása. A Carolina államokra és az egész bajnokságra gyakorolt ​​hatása. Ő az egyik legelismertebb srác. Az egy nagyon szomorú nap lesz mindannyiunk számára. A karrierje során nyilvánvalóan sokat tett a pályán, de nekem ennél sokkal többet jelent az, hogy mekkora hatással volt rám a pályán kívül."

 

Itt tudod támogatni az oldalt:

Become a Patron!

 

 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.