Greg Olsen 13 éve az NFL játékosa. Soha nem volt tagja olyan csapatnak, amely elküldte az edzőt.
"Kilenc évig Ron Rivera volt az egyetlen ember, aki valaha is hozzánk szólt abban a szobában." mondta Olsen és a csapat üléstermére nézett. "Ma ez megváltozott."
Gerald McCoy 10 éve az NFL játékosa. Az egykori Buccaneer játékos hat vezetőedző váltáson ment keresztül. Hat.
Soha nem könnyű.
“Nehéz találkozó volt. Nem volt könnyű végigülni." mondta McCoy Rivera utolsó, a csapatnak szerda reggel elmondott beszédéről. "A szeretet, amely megnyilvánult a játékosaival szemben - korábban is lehetett érezni, de ma reggel érződött igazán."
Rivera-ról mindig úgy tartották, hogy egy játékos központú edző.
Természetesen a játékosokat érzelmileg befolyásolta a hirtelen távozás.
Amikor Luke Kuechly-t megkérdezték az érzéseiről, egy hosszú, négy perces választ adott. Kuechly nyolc évig dolgozott együtt Rivera-val, miután 2012-ben az első körben kiválasztották és csatlakozott a csapathoz.
Sok minden van benne.
De Olsen összefoglalta a lényeget.
"A legbeszédesebb dolog az, hogy mennyit jelentett a srácok számára, eltekintve attól, hogy ő volt az edzőjük." mondta Olsen. "Remélhetőleg Ron úgy lépett ki innen, hogy a fejét magasan tartotta. Sok ember életét befolyásolta. Nem fogsz találni olyan embert, akinek negatív véleménye van róla."
Éppen ellenkezőleg. A szerda a volt edző támogatásával eltöltött nap volt.
McCoy kevesebb, mint egy évet dolgozott együtt Rivera-val. De ez is jó időszak volt.
"Ő, jobban, mint bármelyik edzőm, engedte, hogy önmagunk lehessünk." mondta McCoy. "Szerette a srácait. Nagy szívás látni, hogy elmegy. Nem ritka, hogy az edző törődik a játékosaival. Az a ritka, hogy megmutatják. Látni és érezni, mennyire törődik. A tettei megmutatták. Ez volt az egyik legjobb tulajdonsága."
Szinte minden Panther-nek van egy története, amely rávilágított arra, hogy a Rivera mennyire törődött az emberrel, nem csak a játékossal.
Olsen egy trade után érkezett Carolina-ba 2011-ben - ugyanabban az évben érkezett, mint Rivera. És Olsen-nek sok dolga volt otthon, miután a fiánál veleszületett szívbetegséget diagnosztizáltak. Rivera gondoskodott arról, hogy Olsen képes legyen a családjára összpontosítani.
"Tegnap este írtam Ron-nak és a végén végiggörgettem néhány szöveges üzenetet." mondta Olsen. "A tetején, az első 20 üzenet, amit 2012-ben kaptam tőle, semmi másról nem szólt, csak a családomról. „Ne siess vissza. Légy ott a családoddal, legyél ott Kara-nka és a gyerekeidnek.” Csak mint apát, mint embert kérdezett. Ez így volt kilenc évig. Ez a legfontosabb gondolat, amelyet Ron-nal kapcsolatban meg fogok őrizni, az ilyen pillanatok és az ilyen tapasztalatok."
Olsen Rivera első csapatának tagja volt. Segített lefektetni az alapokat. Amikor Trai Turner megérkezett, a Panthers éppen megnyerte az NFC South-ot - a három egymást követő divízió bajnoki címből az elsőt.
"Egy nagyszerű öltözőbe érkeztem, nagyszerű játékosokhoz." mondta Turner. "Nagyszerű edzők közé. Azt hiszem, ez előkészítette az utat, ami segített nekem sikeressé válni ebben a ligában. Ez egy olyan dolog, amiért hálás vagyok."
Christian McCaffrey alig három évet töltött el Rivera-val, de ismeri ezt az érzést. És örökké hálás lesz azért, ahogyan Rivera hatással volt rá.
"Nagyon hálás vagyok. Rivera a legjobb tíz között választott ki. Tényleg hitt bennem. Adott nekem egy esélyt. Ő nem más, mint egy példakép és egy mentor mindannyiunk számára." mondta McCaffrey. "Nyomást gyakorolt rám. Arra kényszerített, hogy ne csak jó játékos legyek, hanem ennél is több. A győzelem időnként több, mint pusztán kimenni oda és megcsinálni a játékot. Nagyon sok embert kell magaddal hoznod."
Ez a Rivera-fejezet vége Carolina-ban, de a 2019-es szezon még nem ért véget.
Perry Fewell átvette az irányítást ideiglenes vezetőedzőként, a Panthers vasárnap pedig a Falcons otthonában fog pályára lépni.
Mielőtt elhagyta a stadiont, Rivera azt mondta a játékosoknak, hogy az utolsó négy héten adjanak át mindent Fewell-nek, amit kaptak.
Pontosan ezt akarják tenni.
"Vasárnap meccset kell játszani." mondta McCoy. "A feladat az Atlanta legyőzése. A szezon még nem ért véget. Szépen akarjuk befejezni."