Az első félidő utolsó játékát követően mindenki, aki látta, a legrosszabbtól tartott.
DJ Moore eltörte a karját? Súlyosan megsérült a könyöke? Ez volt az utolsó, amit 2019-ben láthattunk tőle?
Igazán félelmetes pillanat volt, amikor az irányító Kyle Allen bajban volt és a másodéves elkapónak passzolt, amikor a Carolina kétpontos kísérlettel próbálkozott, hogy 17-17-es félidei eredményt tudjon kiharcolni.
De Allen passza túl messze volt tőle és hogy a dolgok még rosszabbá váljanak, Moore bal karja közvetlen ütést kapott a Saints defensive back C.J. Gardner-Johnson-tól, aki levédekezte a labdát. Moore azonnal a földre zuhant és bevitték az öltözőbe további vizsgálatokra.
Moore volt az, akinek az 51 yardos elkapása egy mély labda után az első negyedben visszahozta a Carolina-t a New Orleans elleni meccsbe. Moore volt az, aki fiatal karrierjének legjobb szakaszát produkálta a meccs előtt.
"Láttam a visszajátszást, ahogy bementünk," mondta Allen, "és elég csúnyának tűnt."
Ne feledjük, hogy Moore már bokafájdalommal is harcolt, miután egy punt visszahordás során megsérült, amikor a safety Rashaan Gaulden-nel ütközött az első negyedben.
Szerencsére Moore ott volt az oldalvonal mellett a csapattársaival a második félidő elején és visszatért a meccsbe a bal karján/könyökén lévő karvédő segítségével.
És visszatért a nagy játékok végrehajtásához is.
"Bátor srác." mondta a vezetőedző Ron Rivera. "Amikor szükségünk volt rá, hogy ott legyen, ott volt. Kalapot emelek előtte."
Miután a Saints 31-18-ra vezetett, Moore elkapott egy passzt és elszakadva több védőtől 52 yardot szerzett, ami egy nagyon szükséges szikra volt akkor. A láncot egy öt yardos elkapással tovább mozgatta 3rd&3-nál, amely után Christian McCaffrey megszerezte a futott TD-t.
"Az, hogy visszatért és a második félidőben megcsinálta azt a nagy játékot, majd az egész meccsen folytatja ezt, ez önmagáért beszél." mondta Allen. "Kidolgozta a belét."
"A srác egy kemény ütést kapott a karjára. Mindannyian tudtuk, hogy fáj, de folytatta a harcot és megcsinált egy nagy játékot, tovább folytatta a harcot." tette hozzá McCaffrey.
Moore a negyedik negyedben 31-31-re módosította az eredményt, amikor módosította az útvonalát, miközben Allen életben tartotta a játékot és egy 2 yardos touchdown elkapással értékesítette a 4th&goal szituációt.
126 elkapott yarddal, hat elkapással fejezte be az első két TD-s meccsét a Carolina gyomorszorító 34-31-es veresége során. Ezért még néhány zúzódást is összeszedett.
"Hihetetlen." mondta a másik elkapó, Curtis Samuel Moore teljesítményéről. "Boka. Kar. Bármit is akarsz mondani, fenomenálisan játszott. Mindent megtett, amit tudott. Mindent beleadott."
"Harcolt." tette hozzá a defensive tackle Gerald McCoy. "Harcolnod kell. Ennyire egyszerű. Nagyon büszke vagyok arra, amit ma csinált. Mondhatta volna, hogy: "Tudod, a karom..." De ő harcolt."
Ez volt Moore harmadik 100 yardos meccse az elmúlt négy hétben és az egyetlen kivétel egy 95 yardos meccs volt. Most 905 yardja van ebben a szezonban, Steve Smith és Muhsin Muhammad mellett ő a harmadik Panthers játékos, aki a szezon első 11 meccsén több mint 900 elkapott yardot tudott szerezni.
"Nagyon lenyűgöző." mondta a tight end Greg Olsen. "Nem véletlenül draftoltuk az első körben. Nagyszerű a hozzáállása, nincs benne semmi önzőség. Egy nagyon jó, fiatal, dinamikus játékos."